SZELETELT TÉGLA
RUSZTIKUS MEDITERRÁN STÍLUSHOZ

Szeletelt tégla, ahova az egész bontott tégla nem fér el!

Téglaszeletek, téglaszél, burkolótégla néven is ismerheti!

A szeletelt tégla kiválóan alkalmas kül-és beltérbe, padlóra, falra, lábazatra, ablak szemöldök díszítésére, kerítés burkolására, lakásdekorációra, sőt, akár még bútorokat is építhetünk belőle.
A szeletelt tégla felületkezeléséről, impregnálásáról a blogban fogunk bővebben írni, a gyakori kérdések között!

A tégla szeletelésekor az egész téglát általában hosszában vágjuk fel. Ebből keletkezik a 30 cm hosszú tégla szelet, aminek a magassága megegyezik a nagyméretű tégla magasságával,  azaz  kb. 7 cm-el.  Ha kisméretű téglát vágunk fel, akkor a tégla szelet mérete, 25×6 cm lesz.

A szeletelt téglát külső illetve belső szeletre vágjuk. A belső szeletek vastagsága 1,3 cm, a külső szeletek pedig 2-2,5 cm vastagok.
Igény szerint készülhet más vastagságban is, ezt egyedi áron, kizárólag megrendelésre, előre fizetés után tudjuk vállalni.

Mediterrán épületek, belső terek hangulatának nélkülözhetetlen kelléke ! A külső téglaszelet rusztikus, bensőséges hatású a lakásban.

A két téglaszél a külső szelet, ezért van az, hogy a külső szelet mindenhol drágább, mivel 1 téglából kijön 6 belső, és 2 külső szelet!

Ha a nagyméretű egész tégla szeletekből akarunk burkolni, akkor 1 m2-hez 39 db szeletelt téglát számoljunk. A kisméretű téglából 47 db szelet kell.

A mennyiségeket 1,5 cm-es fugával számoljuk.

Sokan kérdezik: “-Miért kell ilyen széles fuga?”

Mivel az így készült téglaszelet nem egyforma méretű darabokból áll a töredezett szélek és a gyártási méretpontatlanság miatt, miközben rakja belőle az ember a sorokat, könnyen megeshet, hogy azok elcsúsznak a vízszintestől, ha nagyon egymásra szorítjuk őket.  Kb. ez a 1,5 cm elegendő arra, hogy kiegyenlítsük a görbe éleket.

Külső szelet:

A tégla két széléből lesznek a külső szeletek, amiket a falra felragasztva ugyanolyan felületet kapunk, amilyet az egész téglából falazott falak esetében megszoktunk.

Az az előnye ennek, hogy ezzel a módszerrel ott is létrehozhatunk mediterrán, vagy rusztikus stílust, ahol eredetileg az nem volt elképzelhető. Eltakarhatunk vele csúnya felületeket vakolás helyett, és így egy időtálló, ráadásul különleges falunk lesz.

Az az előnye ennek, hogy ezzel a módszerrel ott is létrehozhatunk mediterrán, vagy rusztikus stílust, ahol eredetileg az nem volt elképzelhető. Eltakarhatunk vele csúnya felületeket vakolás helyett, és így egy időtálló, ráadásul különleges falunk lesz.

A malteros külső szelet ára 7500 Ft/m2+áfa.
Konyhakészre tisztítva (savazva) 9000 Ft/m2+áfa.

(Kiskereskedelmi cégünk áfa mentes!)

A normál külső szeletet még felrakás után csiszolni és savazni kell. Beltérben a savazott szeletet ajánljuk, mivel porral és kellemetlen szaggal jár a csiszolás. A savazottat fugázás után egyből lehet impregnálni, kevesebb a helyszíni élőmunka igény, ami sokszor drágább, mint a két termék közötti árkülönbözet.

Sarokszelet:

A külső szeletekhez külön sarokszelet kapható, így nem lehet látni, hogy nem egész téglával burkolt a felület.
A 30-as téglából (kb. 30*15*7 cm, és kb. 2 cm vastag) vágott 1000 Ft/db, a 25-ös (kb. 25*12*6,5 cm, és kb. 2 cm vastag) pedig 800 Ft/db. A tovább tisztított, konyhakész +200 Ft/db.

Készítünk belső, azaz vágott felületű sarokszeleteket is. Ára 30-as téglából 900 Ft/db, a 25-ös pedig 800 Ft/db.

Párkányelem vízorral 30-as téglából vágott 1200 Ft/db, a 25-ös pedig 1000 Ft/db. A tovább tisztított, konyhakész +200 Ft/db.

Belső szelet:

A készlet 1,3 cm vastag. Ennél vastagabb szeleteket egyedi megrendelésre készítünk.

Az ára: 2800 Ft/m2+áfa

(A felrakást 1.5 cm-es fugával ajánljuk. Nagyméretű téglából 39 db/m2, kisméretűből pedig 47 db/m2 mennyiséget számolunk. Ha darabszámra szeretné megvásárolni a szeleteket, akkor ebből a mennyiségből kell visszaszámolni.)

A belső szelet felülete sima.

A vágással kapunk egy nagyon szép textúrát, hasonlót a múzeumokban látható kőzetmintákhoz, benne “zárványokkal”.  Ez a tégla anyagában lévő különböző színű agyagdarabok miatt van így.

!! FONTOS !!

Mivel a szeletelt tégla ipari vizes vágóval készül, nem látszik rajta a vágás nyoma.  (Néha lehet látni olyan burkolatokat, ahol körkörös vonalak vannak a téglában, ez a vágótárcsa  szélének a benyomódásából származik.) Előnye még ennek a technológiának, hogy a tégla szeleteket nem kell egyenként lemosni felrakás előtt.

A szeletelt tégla minimális szaktudással házilag is felrakható sima, vakolt, dryvit, ytong, valamint gipszkarton felületre.

Az ára: 2800 Ft/m2+áfa

Kiskereskedelmi cégünk áfa mentes, a feltüntetett ár nettó ár.

A tégla szeletek beépítéséhez hasznos tudnivalókról fogunk írni a blogban, a gyakori kérdések között!

Egy kis kitérő a szállításról:
(Bővebben itt olvashat róla: https://www.teglarium.com/szallitas/)

A tégla szeleteket műanyag rekeszekbe csomagoljuk, amelyeknek 500 Ft a betétdíja.
(A rekeszekről nyugtát adunk, amit a visszaváltáshoz kérünk hozzon magával! Amikor a rekeszt, raklapot visszahozza, az árát visszaadjuk. )

Ez a méret praktikus, mivel könnyen mozgatható akár szállítás, akár munka közben.

A belső szeletből rakott burkolatok kevésbé rusztikusak, formájuk egyenletesebb. Jobban illenek a modern épületekhez.

Akár külső, akár belső tégla szelet készül a burkolat alapanyaga, szépen mutat néhány pecsétes felével szeletelt tégla a többi között, ezzel megbonthatjuk a monoton textúrát. Vigyázzunk, ne essünk túlzásba, ha túl sokat rakunk közé, zavaró lehet a tobzódás!

Ökölszabályként elmondható, hogy m2-ként 1-1 darab beépítése a legoptimálisabb.

Vegyes méretű szeletelt tégla:

A háromnegyedes, feles hosszúságú téglák szeletelésekor készül a vegyes méretű szeletelt tégla.  A hosszuk attól függ, éppen mekkora a törött tégla hossza.

Ebből a típusból lehet a leginkább rusztikus stílusú felületeket kirakni.

Ha a szeletek hosszúsága vegyes méretű, akkor ezeknek a külső szeleteknek az ára 4000 Ft/m2+áfa.
Kérésre savazzuk is, ennek +3500 Ft/m2+áfa a munkadíja.

(Kiskereskedelmi cégünk áfa mentes!)

Vegyes méretű téglát a törött téglák szeletelésekor kapunk, ezért elég kevés készül belőle.  Érdemes időben megrendelni, mivel gyorsan elkapkodják!

Az itt szereplő képen látható falat például vegyes méretű külső szeletekkel burkoltuk.

Vigyázni kell azonban a válogatásnál, hogy egyenletesen osszuk el a burkolatban a különböző hosszúságokat, és hogy a fugák ne csússzanak el a vízszintestől. Ha nem ügyelünk, könnyen össze-vissza felületet kapunk, ami aztán nem lesz szép.

A tégla két széléből lesznek a külső szeletek, amiket a falra felragasztva ugyanolyan felületet kapunk, amilyet az egész téglából falazott falak esetében megszoktunk.

Az az előnye ennek, hogy ezzel a módszerrel ott is létrehozhatunk mediterrán, vagy rusztikus stílust, ahol eredetileg az nem volt elképzelhető. Eltakarhatunk vele csúnya felületeket vakolás helyett, és így egy időtálló, ráadásul különleges falunk lesz.

Antikolt szeletelt tégla:

Új termékünk a homokfújt szelet, aminek a textúrája nagyon hasonlít a külső szeletekéhez, viszont  magában hordozza a belső szelet és a külső szelet előnyeit is, ami mellette szól.

Az ára 5000 Ft/m2+áfa.

Kapható hozzá homokfújt sarokelem/L alakú elem, ára 30-as téglából 1100 Ft/db, a 25-ös pedig 1000 Ft/db.

Kiskereskedelmi cégünk áfa mentes.

Magában hordozza a belső szelet és a külső szelet előnyeit is.

  • A homokfújt tégla a belső szeletekből készül, ezért a szélein nem jelentkeznek annyira a csorbulások, így szabályosabb az éle. Aki szeretne rücskös felületet, de ragaszkodik a tégla pontosabb éleihez, annak előnyösebb a homokfújt.
  • A belső szelet miatt sokkal jobban előjön az agyagból a tégla érett, meleg árnyalata.
  • Ebben az esetben a savazás munkafolyamata kihagyható a burkolásnál.
  • Nem kell a tisztítással bajlódni, ami a felrakásnál elég időigényes külön munkafolyamat, és a kész téglafal összhatása múlik rajta, hogyan tisztították meg.
  • A régi tégla égetési technológiájából adódóan az égetésnél a külseje gyorsabban kezdett zsugorodni, ezért hajszálrepedések lehetnek benne, ami az első, külső szeletnél jön elő. A belső szelet a felülettől már távolabb van, ezért ott már nem repedt meg.

Összességében elmondható, hogy ötvözi a külső rusztikusságát, a belső élénkebb, márványosabb színeivel, az agyag textúrájának izgalmas megjelenésével, és nem utolsó sorban olcsóbban is megoldhatja vele a burkolást.

Lapjával szeletelt tégla:

A lapjával szeletelt tégla akár a belső szeleteket akár a külső szeletet kéri

Az ára 8000 Ft/m2+áfa, kérésre savazzuk is, ennek +2000 Ft/m2+áfa a munkadíja.

(Kiskereskedelmi cégünk áfa mentes!)

Mivel a mérete nem a nagyméretű téglánál megszokott hosszú él, hanem 30×15 cm, ezért sokkal inkább  a fali csempe arányaira hasonlít.

Felhasználható rengeteg módon, pl. padló burkolására, vagy falburkolatnak oda, ahova mások csempét szoktak rakni, vagy akár a homlokzatot is burkolhatja vele.

Félbevágott bontott tégla, más néven tégla hasáb:

Nettó 280 Ft/db, hosszában félbevágott nagyméretű tégla hasáb. (30×7×7 cm)

A 25*6*6 cm-es hasábok ára nettó 250 Ft/db +áfa .

Másik irányban is félbe lehet vágatni a téglát, ennek a 15*15*7 cm-es kocka esetében 240 Ft/db+áfa, a 12*12*6,5 cm-es kocka pedig 200 Ft/db +áfa az ára.

Pecsétes felével szeletelt tégla:

Pecsétes tégla (30×15×1,6 cm): a vágás 500 Ft+a tégla ára.

Három árkategóriában kaphatóak pecsétes tégláink:
Általánosabb pecsétjeles téglák, konyhakészre savazva 2000 Ft/db.
A magyar címeres téglák tisztítva, savazva 3000 Ft-ért kaphatóak.
Különleges, grófi, hercegi, kastély téglák közül is tud választani, ezeknek az árai 5-10000 Ft.
2-3 cm vastagra vágva is kaphatóak +500 Ft/db áron, vagy vágás nélkül, egészben.

Pecsétes felével szeletelt tégla

Pecsétes, címeres tégla szelet

Szeletelt tégla termékeink

8 000 Ft10 000 Ft (kisker ár) / m²
7 500 Ft10 500 Ft (kisker ár) / m²
1 000 Ft1 200 Ft (kisker ár) / db
4 000 Ft7 500 Ft (kisker ár) / m²
800 Ft1 000 Ft (kisker ár) / db
7 500 Ft9 000 Ft (kisker ár) / m²
7 500 Ft9 000 Ft (kisker ár) / m²
1 000 Ft1 400 Ft (kisker ár) / db
5 000 Ft (kisker ár) / m²
5 000 Ft (kisker ár) / m²
1 500 Ft (kisker ár) / m²
800 Ft900 Ft (kisker ár) / db
9 000 Ft (kisker ár) / m²
2 800 Ft (kisker ár) / m²
2 800 Ft (kisker ár) / m²