Ma egy olyan kérdésről szeretnék írni, amit általában a hölgyek szoktak megkérdezni: Hogyan lehet takarítani a bontott tégla burkolatokat?
Építkeztek, és amiatt vannak kételyeid, hogy a gyönyörű padlóburkolat, amiről annyit álmodtál, amikor megvalósul, álmatlan éjszakákat okoz majd a koszos, kopott felülete miatt?
Ezt az érzést én is ismerem…
Mint olyan feleségnek, akinek a férje bontott téglával foglalkozik, egészen közeli tapasztalataim vannak a bontott tégla beépítéséről. Ez a „takarítós” téma különösen fájdalmasan érint, ezért kicsit személyes leszek, ez remélem nem zavar senkit!
Amikor építkeztünk, akkor még nem foglalkoztunk üzletszerűen a téglával, csak Tamás gyűjtötte, tetszett mindegyikünknek. Elég sok helyen építettük be a házba. A vita egyedül azon folyt, hogy a konyha padlójára Tamás szeretett volna téglát, én pedig megvétóztam, azzal, hogy be fog ülni a résekbe a kosz, és nem lehet majd feltakarítani.
Lelki szemeim előtt láttam, ahogy ott dörzsölöm körömkefével, négykézlábra ereszkedve a padlót, hátul masnira kötött, babos fejkendőben…
Így aztán kerámia lett a konyhában.

Most már bánom, hogy a konyhában nem tégla lett, pedig a legdrágább, „legantikoltabb” kerámiát vettük meg, de mégsem tud annyira szép lenni, mint a téglaburkolat!
Most pedig következik a szakmai vélemény:
Rétegrend:
Először is megjegyzem, hogy a padlók rétegrendjében a burkolórétegre kb. 1,5-2 cm-t szoktak tervezni, mert ebben a vastagságban elfér a legtöbb, leggyakrabban használt burkolat ragasztóval együtt is.
Tehát, ha nem terveztek ide küszöböt vagy szintkülönbséget, akkor erre is érdemes gondolni, hogyan lehet megoldani a kialakuló szintkülönbséget!
A szeletelt tégla 1,5 cm vastag, ez még különösebb erőlködés nélkül belefér a rétegrendbe. Ráadáaul a belső szeletek felülete már sima, csiszolni sem kell.
A padlástégla 4,5-5 cm, de ketté tudjuk vágni, akkor ~2 cm lesz a vastagsága. A padlástéglát lerakás után le lehet csiszolni, ezzel a felülete sík lesz, miközben a textúra megmarad.
Fuga:
A fugák mérete arányban kell, hogy álljon a burkolóanyag méretével.
A hézagokat nem érdemes nagyon mélyre hagyni, inkább ívesre, vagy síkra kell kihúzni. A vastagságuk lehet akár 1,5 – 3 cm is, a lapok nagyságától függően. A „normál” szeletelt tégla fugavastagságának a 1,5 cm-t ajánljuk. Ennyi távolság mindenképpen ajánlott, mivel a tégla méretek nem szabályosak az égetés közbeni zsugorodás miatt, és ekkora fuga egyenlíti ki a különbségeket. Nagyobb padlólapoknál ez legyen inkább 3 cm.
A fugázás megkezdése előtt kenjük át a bontott téglát, vagy a szeleteket 1 rétegben impregnálóval. Így megakadályozhatjuk, hogy a véletlenül rákenődő fugázó beleragadjon a felületbe, mielőtt letörölnénk. Akkor töröljük le, amikor már nem kenődik, de még meg sem kötött teljesen.
Antikosabb a hatás, ha ívesre húzzuk a fugázóanyagot, pl. kiskanállal. Ezt a mélységet még a seprű is kitisztítja, és az íve miatt seprésnél nem ül bele a szemét, a morzsa. Ezt a gyakorlatban is tanúsíthatom. Persze lehet porszívózni is.
Felületkezelés:

A nálunk kapható imprenáló ár/érték arányban nagyon kedvező.
2000 Ft az 1 literes kiszerelésben, de a 4 literes vödörben 6500 Ft.
Arra kell figyelni, ne álljon rajta órákig a víz egy helyen. Akár a parkettánál, a lényeg, hogy ne ázzon fel.
Ha zavar, hogy esetleg akkor is ott van a kosz, ha nem látod, akkor több rétegben is lehet kenni, ilyenkor az impregnáló „izolálja” a téglát, nem tud beivódni a belsejébe semmi, mert eltömi a pórusokat. A gyártó azt javasolja, hogy először hígan, majd vastagabban 1-2 rétegben kenjük át. A dobozon egyébként rajta van minden fontos információ. Előhozza a tégla színét, ha pedig vastagon kened, akkor kicsit lakkos a hatása.
Fertőtlenítőszerrel is egész nyugodtan fel lehet mosni.
Fertőtlenítőszerrel is egész nyugodtan fel lehet mosni.
Itt olvashat róla többet:
https://www.teglarium.com/bontott-tegla-megoldasok/impregnalo-es-feluletkezelo-anyag/
.
Sok örömöt kívánunk az új padlóhoz, remélem, minden kétséget eloszlattam!
Ha van szép fotód az elkészült padlóról, nagyon örülnénk, ha elküldenéd, kirakjuk a honlapra, Facebook oldalunkra, mások is hadd lássák, milyen szép lett!
Itt lehet feltölteni:[contact-form 16 „Kép feltöltése”]