Referenciaképek!

Nálunk vásárolt szeletelt téglából készült felületek

Mindig nagy örömmel tölt el bennünket, amikor a régi vevőink küldenek nekünk fotót a nálunk vásárolt téglából készülő otthonaikról.
Most egy csokorba összegyűjtöttük azokat a képeket, amiket a szeletelt tégla belső szeletéből készítettek.

Szeletelt tégla padlóburkolat

Az egyik lakásban egy padlásszoba padlóját burkolták tégla szelettel, és nagyon szépen sikerült a kivitelezés is. A felületkezelést a Kemikál univerzális alapozójával végezték, 2 rétegben kenték be a padlót, ettől a színe nagyon szép bársonyos lett.

Nagyméretű belső vörös színű szeleteket láthatunk aljzatbetonra ragasztva.

Szeletelt tégla csempe helyett

A másik kedves vásárlónk  konyhai munkapult és felsőszekrény közötti sávot burkoltatta tégla szeletekkel, és amint a képeken is látható, ott is nagyon jól megállja a helyét a tégla, meleg, barátságos színével és hangulatával.

Volt már példa arra is, hogy a külső tégla szélből készült hasonló burkolat, de most itt is nagyméretű belső szeleteket láthatunk, azzal a különbséggel, hogy itt vegyesen használták fel a sárga-narancs- vörös színű szeleteket. Néhány 15×15 cm-es pecsétes vágott téglát vásároltak még közé díszítésnek.

Íme a képek:

[nggallery id=28]

Ha tetszett, itt kérhet árajánlatot!

[contact-form-7 id=”2767″ title=”Ajánlatkérés2_szeletelt”]